A kérdés számomra is kérdés volt, amikor a párom felhívott június végén, hogy a kolléganőjének szeptemberben lesz az esküvője, és a helyszínen kívül még semmi sincs meg, tudnék e segíteni. Persze, hogy tudnék, alap esetben ekkor már nagyon jól állunk, innentől 1 hónap alatt mindent meg lehet szervezni, de most éppen a 6 hetes babámmal voltam otthon éjszakázások, etetések és kakis pelenkák közepedte. De nem lennék én, ha ne segítenék. :-) Hívott Kata, megbeszéltünk egy személyes találkozót, az állapotomra hivatkozva nálunk. A leendő menyasszony két nap múlva megérkezett, két óra alatt átbeszéltük a dolgokat, és a kezdeti kétségbeeséshez képest mondhatom, hogy teljes nyugalommal távozott. Kismamaságomnál fogva, nem tudtam mindenkihez elmenni, kiválasztani, lebeszélni, így kivételesen megadtam a kontaktokat neki is. Az idő haladtával minden összeállt, szegény elfáradt kicsit a nagy napra, hiszen rá hárult a feladat az ügyek intézésében. De a nagy napon már ott voltam, babám apával, így az esküvőt és a bulit önfeledten élvezhették.

Szinte garancia az általam szervezett esküvőknél, hogy nem esik az eső, legalábbis a kritikus időszakban nem. Szeptember 25 volt, és lógott az eső lába, de kibírta a gumicukros-rizses dobálós érkezés, a szertartás, a kinti fotózás, a lufifelengedés, a csokordobás és a harisnyatartó levételéig. /Ezért köszönet és hála./ Jól jött a gumicsizma, amit a poén kedvéért adtam oda a fotózáshoz - nagy gumicsizma rajongó és gyűjtő vagyok - mert a fotózás végére már tocsogós lett az idő.

Sokan nem gondolnak rá, pedig egy jó házigazda ismérve, akkor is szórakoztatja a vendégeit, ha ő maga nincs jelen. Márpedig ez egy esküvőnél teljes mértékben jellemző, hiszen a pár később érkezik, mint a vendégek, sőt fotózni is megy. Katáék esküvőjén vizipipa sarkot alakítottunk ki puffokkal, fákról lelógó mécsesekkel a dohányosok és koca dohányosok örömére. Az érkezők egy üres, aranyozott, cirádás fotókeret mögött készíthettek vicces képeket különböző kellékekkel, mint pink boa, retro napszemüveg, pöttyös nyakkendő. Az érkezők szerencsekavicsot húzhattak egy nagy üveg edényből, melyeken különböző idézetek szerepeltek, ez egyben köszönet ajándékként is szolgált.

Az este fénypontja az angyal-ördög nyitótánc volt, az akkor már feleség fehér boával, angyalszárnnyal és glóriával, a férj világító ördögszarvakkal és farkincával ropta a Budapest Bár zenéjére.

Ők azóta áthelyezték állandó lakcímüket Barcelonába, ahol van egy vendégszoba is a lakásban, ha netán arra tévednénk :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://eskuvoneked.blog.hu/api/trackback/id/tr82592478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása